hazatérés pénzügyi előkészítése

Az oldalunkon eddig 99%-ban olyan tartalmak voltak olvashatóak, amik azt ecsetelték, hogy hogyan vedd az irányt külföldre. Ma megfordítjuk egy kicsit ezt az irányt és megnézzük egy írásos interjú keretén belül, hogy aki a hazatérés, vagy az otthoni élet párhuzamos felépítésén dolgozik, az hogyan tudja már bőven a hazatérés előtt az otthoni magyarországi pénzügyi alapjait előkészíteni.

Amivel biztos nem hibázhatsz, az az, ha olcsón tudod a meglévő, vagy majd az új magyar számládra az értékes eurókat eljuttatni. Ehhez nyiss egy ingyenes Transferwise vagy Revolut fiókot, amivel nem kevés Eurót és időt spórolsz meg.

Megnyitom a Wise számlát.

 

Az oldal vendége Andriska Csaba, aki pénzügyi szakértőként segített ezt a korántsem egyszerű témát körbejárni. Csaba korábban dolgozott külföldön és akkor fedezte fel, hogy akik hazaköltöznek, vagy gyakrabban hazajárnak, azok milyen sok céllal – legtöbbször saját otthon céllal – vannak felvértezve, de sokszor eszköztelennek érzik magukat. Tudta, hogy ezzel a kérdéssel nincs egyedül és nagyon sok energiát fektetett abba, hogy másoknak segíteni tudjon komoly pénzügyi döntéseket meghozni.

Szia Csaba, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és segítesz a jelenleg külföldön élő magyaroknak abban, hogy hogyan készítsék elő pénzügyileg a hazatérésüket.

Szia Gábor, köszönöm a meghívást! Üdvözlöm az olvasókat, és remélem mindenki számára hasznos témát járunk körül!

Amint említetted, rövid ideig én is dolgoztam külföldön, és többszörösét kerestem havonta az itthon hagyott munkabéremnek. Ez egy nagy tapasztalatszerzés volt és jó tanítás is. Ekkor szembesültem igazán azzal, hogy mennyire fontos a kint megszerzett pénzzel törődni, nem csak elkölteni mindenféle fontos, de jövőm szempontjából nem igazán fontos dologra.

Tervezed a külföldi munkavállalást? Akkor nézz bele a neked készített videós kurzusba! Ha tetszik amit látsz, akkor vásárold meg! Ez lesz a legjobb befektetésed! Kattints a mondatra!

  • Mit gondolsz, miért fontos megtervezni pénzügyileg a hazatérést?

Abban egyetértés van, hogy hiába a nehezen megkeresett pénz, ha tervek nélkül térünk haza és olyan dolgokra költünk ész nélkül, amikre régóta vágyunk, de nem értékállók. Persze, jól esik és kell is az embernek jutalmaznia magát, de egy fullos XBOX meg egy 1500 Eurós TV nem éppen a legjobb döntés, ha hosszú távra is tervezünk. Nem azért dolgoznak külföldön az emberek távol a családtól, a barátoktól, hogy nincstelenül térjenek haza. Ha már keményen dolgoztunk a pénzért, akkor annak valós haszna legyen.

  • Aki hazatér, vagy rendszeresen jár haza, annak miért érdemes előre gondolkodnia?

Gondolom nem túl nagy meglepetés az, ha azt mondom, hogy napról napra változik a világunk és valamilyen (leginkább anyagi) biztonságot szeretnénk magunknak megteremteni. Most éppen egy pandémia kellős közepén vagyunk, de ha ez elmúlik, attól még ott lesznek a klasszikus aggodalmak.

Azoknak, akik külföldön dolgoznak, viszont a családjuk Magyarországon lakik, nekik főként az itthoni pénzügyi piac alakulását kell számításba venniük. Amennyiben van ingatlan, annak az értékét kell megőrizni, illetve növelni, felújításokkal, korszerűsítésekkel. Ezek a feladatok nem a legegyszerűbbek, de igenis megoldhatók kellő tervezéssel és szakirányú segítséggel.

Nem szabad azt a hibát elkövetni, mint a deviza válság idején olyan sokan beleestek! Nem szabad hagyni, hogy az a tragédia megint megtörténjen azzal a rengeteg családdal vagy azokkal, akik most vágynak új otthonra!

A külföldi munkavállalással egyértelműen több pénzt lehet keresni, mint Magyarországon, de aki itt szeretné Magyarországon a saját, a családja vagy a gyermekei jövőjét megalapozni, annak igenis szüksége van tervezésre és szakmai segítségre.

  • Mit tapasztalsz, akik korábban megkerestek, hogy segíts nekik, ők milyen kérésekkel álltak elő?

Alapvetően két csoportra tudnám bontani a megkereséseket. Az egyik csoport, akik maximum 2 éven belül szeretnének hazatérni. A másik csoport, akik még bizonytalanok a hazatérés pontos dátumát illetően, de szeretnének hosszú távon „befektetni”, előre gyűjteni a hazaköltözésre.

Akik maximum 2 éven belül terveznek hazatérni, azok leginkább az aktuális Ingatlan árak, finanszírozások, az adásvétellel kapcsolatos tudnivalók miatt keresnek meg.

A meglévő ügyfélköröm mindig jelezte, amikor eladásra került a saját, vagy az ismerősi körben ingatlan, ami lehet ház, lakás stb. Aki a segítségemet igénybe veszi ingatlan eladásban, vagy vásárlásban, annak a válláról le tudjuk venni a terhet és szinte csak az adásvétel aláírásához kell csak jelen lenni.

A másik csoport, akik bizonytalanok a hazatérésben. Ők nem azonnali vagy relatív gyors ingatlanvásárlást fontolgatnak, hanem befektető, öngondoskodó logikával elkezdik halmozni a megtakarításaikat. Ez a halmozás lehet egy egyszeri nagy befektetés, vagy havi rendszerességű megtakarítás. Olyannal is találkoztam, aki lakáskölcsönnel vett ingatlant és ki is adta bérbe. Ne felejtsük el, hogy az ingatlan egy elég stabil befektetési mód és amíg az ügyfelem kint dolgozik, addig az ingatlan akár részben vagy teljesen ki is fizetheti magát. * (A kockázatokról és a várható nyereségekről szívesen adok személyes tájékoztatást.)

Csoportoktól függetlenül van egy nagyon gyakori kérdés, amivel sokat találkozom: A gyerekek részére keresnek valamilyen befektetést, vagy megtakarítást a külföldön dolgozó magyarok. Nem megoldás az otthoni gyűjtögetés. Érdemes neki megadni a legjobb lehetőséget arra, hogy mire elkezdi az életét, addigra akár saját ingatlanja legyen és mondjuk abból egy szobát ki tudjon adni. Csak jobb, ha a zsebpénze egy ilyen forrásból származik!

Andriska Csaba
Andriska Csaba
  • Minek takarítson meg az ember?

Fordítsuk meg a kérdést: miért ne takarítson meg az ember?

Van, aki azért tesz félre, mert tudja, lesz egy nagyobb kiadása és szeretne minél kevesebb kölcsönt felvenni. Van, aki gondol a szűkösebb napokra, és tartalékot képez, amikor lehetősége nyílik rá. Olyan is előfordul, hogy pontosan tudjuk, hogy mikor és mennyi pénzre lesz szükségünk és az tény, hogy nagyobb kiadás esetén kellemesebb előtte apránként összespórolni azt a nagyobb összeget.

Az sem ritka, hogy már nem szeretne az ember saját célra félretenni, de a gyereke vagy unokája életét szeretné megkönnyíteni.

Ugyanakkor nem tabu téma, de szerintem a legrosszabb az, ha valaki rábízza magát a kiszámíthatatlanra. Ők rendszerint az aktuális problémát abban a pillanatban akarják megoldani, amikor felmerül. Ezt tiszteletben tartom, de nem tartom célravezetőnek, ha az ember később saját otthonba szeretne költözni, vagy egy költséges felújítást tervez megvalósítani mindenféle tervezés nélkül.

Ilyenkor találkozom azokkal a mondatokkal, hogy

„Hú, előbb kellett volna találkoznunk…” és lehet találkoztunk is, de úgy gondolta: „Most nem aktuális, majd kereslek, ha az lesz!”

Van, amikor elkésünk, és nem tudunk segíteni… Ekkor jó, ha előzetesen megalkottuk a védőhálót, a már említett malacpersely csak arra vár, hogy feltörjék!

  • Szerinted melyik a legjobb megtakarítás?

Mindenképp maradjon likvid, ugyanakkor ne is legyen egyből veszteséges, ha hozzá szeretnék férni.

Legyen fix, megbízható kamat, biztosan tudjak számolni a jövőbeni értékkel.

Ne legyünk naivok, nem árt, ha egy kicsit távolabb van, mint a fiókunk… Gyerekként sosem tudtam otthon spórolni, mindig vettem ki belőle és sosem raktam vissza.

Ezért szoktam azt javasolni, hogy egy csoportos beszedési megbízást, vagy egy rendszeres utalást állítsunk be, mert azt gyorsan megszokjuk és egy rövid idő után nem is akarunk azzal a pénzzel számolni.

  • Ha még külföldön dolgozom, de saját otthont szeretnék, akkor milyen lehetőségeim vannak?

Először egy pár kérdést kell feltenned magadnak. Hol szeretnék lakni? Mikor szeretnék ingatlant vásárolni? Egyedül, vagy életem párjával tervezzük költözést? Ilyen ingatlan árak mellett, még egy nagyon jó jövedelemmel is nehéz kikerülni a lakáskölcsönt.

Nagyon résen kell lenni, mert megannyi csalogató reklám, jobbnál jobb és természetesen rosszabbnál rosszabb ajánlat is azonnal megtalál minket!

Minden Ügyfelemnek és leendő Ügyfelemnek azt javaslom, hogy üljünk le egy kávé, vagy tea mellé, és beszélgessünk! Egy kötetlen beszélgetés alatt nyugodtan elmondhatod, hogy  mit szeretnél, milyen céljaid vannak. Ezután készítek egy kalkulációt amit később módosíthatunk, ha valamelyik paraméter változik.

Tekintve a mai viszonyokat, nem biztos, hogy le tudunk ténylegesen ülni kávézni, vagy esetleg az ország másik felében élsz, ezért online, vagy telefonon is állok a rendelkezésedre. Ha hazalátogatsz, akkor természetesen személyesen is találkozhatunk!

Andriska Csaba
Andriska Csaba
  • A Bónusz Kérdés, ami szerintem mindenkit igencsak érdekel: Kaphatok-e ingatlan hitelt külföldi jövedelemre?

Ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm! A válasz természetesen:

Igen!

Azonban csak alkalmazotti bért lehet figyelembe venni, külföldi vállalkozónak nem tudunk bírálatot indítani. Mivel magasabb a munkabéred, mint az átlagos magyar bér és ezt a bérpapíroddal igazolni is tudod, emiatt optimális esetben biztosabb a bírálat eredménye. Angol és német nyelven kitöltött munkáltatói igazolás is elfogadott!

Köszönöm Csaba, hogy válaszoltál a kérdéseinkre! Aki fel szeretné vele venni a kapcsolatot, az a Csaba elérhetőségeit innen ki is másolhatja, letöltheti névjegykártya formátumban, vagy QR kóddal be is olvashatja és el is mentheti!

Ne felejtsétek el a posztot megosztani másokkal!

Andriska Csaba

Mobil:+36704174864 – Viberen és Whatsappon is elérhető!

Facebook üzleti profilomat itt tudod követni: https://fb.me/andriska.csaba.szeb

Ha nem pötyögnél, akkor olvasd be a QR kódot, vagy töltsd le a névjegykártyát a telefonodra!

Névjegykártya letöltése – Kattints ide!

Andriska Csaba QR
Andriska Csaba QR

Andriska Csaba

Mobil:+36704174864

Facebook üzleti profilomat itt tudod követni: https://fb.me/andriska.csaba.szeb