nekem nehezebb, másnak meg könnyebb

Vannak olyan esetek az életben, amikor lelki nehézségekkel szembesülünk és ugyanolyan fontos, hogy

  • felsimerjük azt, hogy segítségre van szükségünk
  • és a megfelelő szakemberrel időben tudjuk megbeszélni a problémáinkat, mielőtt az elhatalmasodna rajtunk.

A többrészes interjút Schrammel Ivettel készítettük aki pszichológus és terapeuta, kiemelten foglalkozik a külföldön élők számára a bevándorlásból adódó beilleszkedési, alkalmazkodási, kapcsolatteremtési problémákkal, valamint pszichoszomatikus betegségek, kezelésével. 

A másik életébe soha nem látunk bele száz százalékosan tisztán, nem ismerjük pontosan belső küzdelmeit, legfeljebb a szemmel látható eredményeket vagyunk képesek észrevenni, sokszor azt is torzítottan. Ha valaki úgy látja, hogy neki nehezebb, másoknak meg könnyebb, ez az ő szubjektív megélése, nem feltétlenül a valóság. (Lehet, hogy a másik pont ugyanezt éli meg fordítva..)

Ha valaki alapvetően negatív gondolkodású, pesszimista, a saját nehézségeire, problémáira, fókuszál, esetleg erős csökkentértékűség érzéssel küzd, kudarc sémával rendelkezik – érezheti mindig úgy, hogy ő kevésbé sikeres, kevésbé eredményes, mint mások, neki nehezebb, mint másoknak.

Tervezed a külföldi munkavállalást? Akkor nézz bele a neked készített videós kurzusba! Ha tetszik amit látsz, akkor vásárold meg! Ez lesz a legjobb befektetésed! Kattints a mondatra!


Ha tetszett a poszt, oszd meg te is! 

Sose maradj le az újdonságokról! Kövess minket Facebookon, YouTube-on és Instagrammon is! 

Photo by Vijay Putra from Pexels