EU-Románia

(A poszt 2019-ben íródott)

Az elmúlt egy hét tapasztalatai rávilágított pár fontos dologra az európaisággal kapcsolatban

Németországból repültünk Romániába, ahol a Francia anyacég leányvállalatánál egy hétig egy tréningen vettünk részt. Ezt a mondatot nem hittem volna 5 évvel ezelőtt, hogy valaha is leírom. Az elmúlt évek nyugat – európai életéből hirtelen átcsöppentem Romániába, ami egy igazi, kavalkáddal és rengeteg ellentmondással teli ország.

Egyszerre köszön vissza az utcán a modernizáció a daruk tetejéről és a volt kommunista éra szürke épületei. Az emlékezetemben maradt emlékek a régi rendszerről (1980 – 2005) itt-ott visszaköntek, de leginkább egy, a modernizáció útján gyorsító európai Románia kacsingatott az új irodaépületek mögül.

Ez a kettősség az egész tréning alatt ott motoszkált bennem és nem nagyon tudtam hova rakni. Ha lementem egy mellékutcába, akkor a macskakő és a ketté repedt járda emlékeztetett, hogy még sokat kell dolgozni a románoknak, ugyanakkor a munkahely és környéke elment volna bármelyik nagyobb európai város negyedébe.

Megérteni az egységes Európa eszményét

A romániai kollégák átlag 3 nyelven beszélnek és volt olyan tréning nap, ahol 7 ember beszélt 10 idegen nyelven. Azért az derék… 🙂 Egy kicsit utána olvastam a közös Európa gondolatoknak és meglepődve olvastam, hogy már bőven a második világháború előtt téma volt. Ha többre vagy kíváncsi, kattints erre a mondatra.

Többféle módon igyekeztek létrehozni az egységes Európát, de valahol általában elakadt a folyamat. Most úgy érzem, hogy szépen lassan sikerül létrehozni, annak ellenére, hogy  a különböző európai politikusok ezt nem nagyon szeretnék.

Sajnos addig nem fog teljesen megvalósulni az igazán egységes Európa, amíg nincs készen a teljes ideológiai alap, magyarul

Nincs meg az a közös gondolatiság, amire fel lehet építeni egy generáció munkáját.

Khm…

Nem, nem azt mondom, hogy fel kell adni a nemzeti tudatot, vagy a hagyományokat és a kultúrát… Éppen ellenkezőleg! Erősíteni kell, de észre kell vennünk, hogy Európa csak akkor lesz számottevő hatalom a világban, ha a másik utálata helyett a közös elismert és megbecsült munkát helyezzük a középpontba.

Pontosan ez történt most Romániában. Magyarként a német kollégákkal elutaztunk Romániábam ahol a francia anyacég szerette volna, hogy a tréningen részt vegyünk.

Ha van munkánk, amin közösen tudunk dolgozni más nemzetekkel és más emberekkel, akkor nem lesz időnk a másikat utálni és ezzel valóban azt az Európát építhetjük, ami a globalizált világban valóban erős lesz és nem tapossa el soha senki.

Nem kell ahhoz egyet értenünk, hogy konstruktívan tudjunk beszélgeni. Mond el bátran véleményedet kommentben!

Tervezed a külföldi munkavállalást? Akkor nézz bele a neked készített videós kurzusba! Ha tetszik amit látsz, akkor vásárold meg! Ez lesz a legjobb befektetésed! Kattints a mondatra!


Ha tetszett a poszt, oszd meg te is! 

Sose maradj le az újdonságokról! Kövess minket Facebookon, YouTube-on és Instagrammon is!