Ki nem hallott a svájci órákról, vagy a csokikról, ha szóba kerül az ország?

Szinte mindenkinek él egy eszményi kép erről a nem túl nagy, cirka Dunántúl méretű országról, ahol mindenhol hegyek vannak és kristálytiszta patakok zúdulnak le a völgyekbe, ahol a postás is legalább egy Maseratival jár dolgozni. Valóban csodaszép az ország, de a pénzt itt sem osztogatják ingyen, ugyanúgy dolgozni kell érte, mint bárhol máshol.

Svájc, hivatalos nevén Svájci Konföderáció, Svájci Államszövetség, tengerparttal nem rendelkező, kantonokból (tartományokból) álló szövetségi köztársaság Közép-Európában. Szomszédjai Németország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és Liechtenstein. Erős hagyományai vannak a politikai és katonai semlegesség terén, de a nemzetközi együttműködés terén is, mivel számos nemzetközi szervezet székhelye. Gazdasági kapcsolatban áll Liechtensteinnel, továbbá közös valutát (svájci frank) is használ vele. Ha további általános információkra vagy kíváncsi, akkor tekintsd meg a hivatkozást: (Forrás: Wikipédia)

Ahhoz, hogy első kézből kapjatok valós információkat, megkértük Juhász Krisztát a Work24-től, hogy legyen segítségünkre és vezessen el minket a svájci információk útvesztőjében.

Kedves Kriszta! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Kérlek mesélj magadról pár szóban és arról, hogy te hogyan kerültél ki Svájcba!

Juhász Kriszta

Juhász Kriszta

Juhász Krisztina vagyok,2013 óta élek és dolgozok Svájcban. Ezt megelőzően Magyarországon 18 éven keresztül bank- és pénzügyi szférában tevékenykedtem és a férjem után jöttem ki Svájcba. Kezdetben húsgyári munkát végeztem, majd egy spontán jelentkezésnek köszönhetően 2018 áprilisában bekerültem a st galleni work24.com AG munkaerő közvetítő iroda csapatába toborzóként.

Nemzetközi átutalás a banki díjak töredékéért? Kattints és regisztrálj!

 

A feladatom a cég aktuális állásajánlatainak publikálása pl. A Facebookon és a beérkező pályázati anyagok előszűrése, azaz telefonos kapcsolatfelvétel a pályázókkal, majd a megfelelő jelöltek rendszerben történő rögzítése és továbbítása az illetékes kollégám felé.

A cégünk az ipar és az építőipar területén tevékenykedik, szakmunkákkal valamit betanított munkákkal egyaránt foglalkozunk. Nagyon szeretem a munkámat és ennek során sok magyar honfitársammal is kapcsolatba kerülök, de a cégünk természetesen nem csak magyar munkavállalókat közvetít.

Hogyan tud az ember még otthon előre felkészülni, ha Svájcban szeretne dolgozni?

Ami a felkészülés legfontosabb részét illeti, az a nyelvtanulás, mert ez lesz a későbbi sikeres munkavállalás kulcsa. Legalább A2 alap kommunikációs szinten sajátítsuk el a célország nyelvét. Anyagilag is rá kell készülni a külföldi munkavállalásra: előre kell tájékozódni a szállások költségeiről (az elején panzióban vagy gasthausban lehet szobát bérelni), illetve akkora összeget kell magunkkal hozni, ami elég lesz az első fizetésig.

Érdemes a magyar TAJ kártya mellé megigényelni a nemzetközi kártyát is, így sürgős esetekben nem lesz gond addig sem, amíg nincs megkötve a svájci egészségügyi biztosítás.

El kell készíteni egy német nyelvű szakmai önéletrajzot és egy motivációs levelet. Fontos, hogy ezek hibátlan németséggel íródjanak, de a nyelvtudás tényleges szintje ettől függetlenül legyen benne feltüntetve. A munkakeresés során nagy jelentőségé lesz a korábbi munkáltatók ajánlóleveleinek (Arbeitszeugnis), ezt elsősorban nyugat-európai országokból fogadják el. Ha kaptunk ilyet korábban ezeket is scanneljük be és legyen csatolva mindig az elküldött pályázathoz.

Érdemes elkészíteni az alábbi dokumentumokat is: születési és házassági anyakönyvi kivonat és a gyermekek születési anyakönyvi kivonata. Fontos, hogy az új fajta 3 nyelvű dokumentum legyen, igy nem lesz szükséges a fordítás.

Ha nem szeretnél lemaradni az interjú következő részéről, akkor 

Bírod a videós tartalmakat? Iratkozz fel a Youtube csatonánkra!

Facebook-on követnél minket? Likeolj most!

Inkább az Insta a te pályád? Katt és kövess be!

Te mit gondolsz?

Bátran oszd meg velünk a Te tapasztalatodat elérhetőségeink egyikén! ★FacebookEmail

Ha tetszett amit olvastál, akkor oszd meg másokkal is!

work24team

Borítókép forrása: Foto von Louis von Pexels